A38-tól a Zeneakadémiáig

Másik ország címmel a napokban jelenik meg az erős szentendrei gyökerekkel bíró Presszó Tangó Libidó zenekar második nagylemeze. Az öttagú és alakulása óta tagcsere nélkül működő csapat az egyik legjobban táncolható bulizenét játssza idehaza, koncertjeik remek hangulatát pedig hatványozottan lelkes rajongótáboruk is biztosítja. Az új album apropóján eddigi legnagyobb létszámú beszélgetésemre kerítettem sort velük: a teljes tagság (Kabai Viktor – ének/gitár, Keszei János – harmonika, Lajkó Bence – trombita, Török Gergő – basszus, Aknay Zoltán – dob) mellett hangmérnökük, Herczeg Ábris is válaszolt a kérdéseimre.

A Bélaműhely zenekar személyében alighanem az egyik legkülönlegesebb hazai formációt ismertem meg. Hangszerparkjukat ugyanis gitár, szintetizátor és hasonlók helyett kizárólag hétköznapi használati tárgyakból, háztartási és ipari hulladékból, illetve bármilyen kezük ügyébe kerülő dologból átalakított eszközök alkotják. Színpadi produkcióik alapeleme az interaktivitás, fő céljuk az, hogy a közönség is minél közelebb kerülhessen a párját ritkító arzenálhoz. Az együttes vezetőjét, Rimóczi Istvánt a valószínűleg mindenkiben felmerülő „honnan jött az egész” mellett olyan részletekről is kérdeztem, mint a koncerthelyszínekre való eljutás nehézségei, vagy nemrég megjelent lemezük kapcsán a dalok működőképessége a látványvilágtól megfosztva.

Újra eljött az ideje, hogy bemutassak öt olyan csapatot, akiket valamilyen szempontból szimpatikusnak tartok, illetve érdemesnek találom őket arra, hogy a lehetőségeimhez mérten nyilvánosságot biztosítsak nekik. Ahogy általában, most is eklektikus felhozatal jött össze: pszichedelikus tánczene, klasszikusabb értelemben vett alterrock és instrumentális ska egyaránt akad a cikk szereplői által képviselt műfajok között. Ismerkedjetek hát meg velük, a rövid jellemzés mellett mindenhol mellékeltem belehallgatási lehetőséget is.

Két évvel a szinte csak pozitív kritikákat kapott, általam is az év legjobbjai közé választott Nevem senki után állt elő legújabb nagylemezével a Pluto zenekar. A hét új és két régebbi dalt, valamint egy feldolgozást tartalmazó korong a „Fedélzetre!” címet kapta és ezúttal is a Narrator Records gondozásában jelent meg. Kereskedelmi forgalomba viszont a tervek szerint nem kerül, kizárólag a lemezbemutatón lehet majd hozzájutni (ahol az első 200 vendég a belépőjegy mellé kapja), így az április 13-án a Gödör Klubban sorra kerülő esemény ebből a szempontból is exkluzív lesz.

A ’70-es, ’80-as évek egyik legnépszerűbb zenekarának számító Piramis frontembere, Révész Sándor idén ünnepli 60. születésnapját. Ebből az alkalomból több év szünetet követően újra közönség elé áll egy országos – illetve pár határon túli állomást is magában foglaló – turné keretében. Szándéka az volt, hogy a hangzás a lehető legletisztultabb legyen, így régi barátjával, Zajzon Gáborral mindössze ketten lesznek a színpadon. A rendkívül szívélyes és közvetlen zenészt ennek apropóján kérdeztem egyebek mellett a vidéki és városi élet kontrasztjáról, inspiráló hatásáról, illetve a zene szerepéről pár éve született kislányának életében.

Ez a cikk már elég régóta szerepelt a terveim között, de különböző okokból csak mostanára jutott el a megvalósulásig. Kicsit hasonló lesz a korábban párszor már jelentkező feltörekvő zenekarok ajánlója rovathoz, azzal a különbséggel, hogy bemutatásra kerülő együtteseket összeköti próbahelyük, a Blokk Alkotói Központ. Ez a komplexum (amely régebben Keleti Blokk néven is ismert volt) az Ajtósi Dürer soron található az ELTE egyik régi egyetemi épületében, pont ott, ahol a Dürer Kert is működik. A nyilvános szórakozóhely mellett itt számos próbaterem, hangstúdió, rádióállomás, illetve egyéb kreatív bázis talált otthonra. Az első körben kiválasztott öt csapat mindegyikének ugyanazokat a kérdéseket tettem fel, hogy így is egyszerűbben kiderüljön, kik ők, mit kell róluk tudni és milyen szálakkal kötődnek a Blokkhoz.

Október közepén jelent meg a Zaják és Társa nevű formáció bemutatkozó anyaga Minden kezdet könnyű címmel, amelyet a tavalyi év legjobb magyar lemezei közé is beválasztottam. Bár a Nemes András (Pluto) és Zaják Péter (Galapagos, ex-hiperkarma) által alapított duó eredetileg csak a Fishing on Orfű fesztiválon tervezett fellépni, azóta változtattak tervükön és teljes zenekari felállással már március 14-én közönség elé állnak. Ennek apropóján kérdeztem a névadó frontembert a dalok születéséről, a showbiznisz és a vállalkozói lét kettősségéről, illetve a lehetséges folytatásról.

Ha beszélhetünk bármilyen hagyományról a blog történetében, akkor az Intim Torna Illegállal készített interjúk tekintetében biztosan. Legelőször megalakulásuk után alig pár héttel foglalkoztam velük, és azóta is minden évben megkértem őket arra, értékeljék egyre feljebb ívelő karrierjük aktuális állását, illetve jósolják meg, hová léphetnek tovább azután. Így történt most is: ezúttal a Millenárison tartott 3. születésnapi bulijuk adta a fő apropót és egyebek mellett olyan témák kerültek szóba, mint a szponzorokhoz való viszony, a turnézás rutinjellegének megelőzése, illetve a közönség visszajelzései a megújult színpadkép és repertoár kapcsán.

Tizennegyedik alkalommal került sor idén a Világveleje fesztiválra, amely hagyományosan a Gödör Klub évindító rendezvénye, ezúttal azonban több szempontból is különbözött a megszokottól. Egyrészt teljes egészében külső helyszínen, a Millenáris Teátrumban került rá sor (tavaly még csak egy napot helyeztek ki a Syma Csarnokba), másrészt rövidebb is volt a szokásosnál: mindössze két napig tartott a szokásos négy-öt helyett. Azért így is akadt több emlékezetes pillanat, elég ha az Intim Torna Illegál 3. születésnapi buliját, vagy a Csókolom zenekar több év kihagyás utáni visszatérését említjük.

A 2010-ben feloszlott Kaukazus két egykori vezéregyénisége, Császári Gergely és Kardos-Horváth János tavaly nyár óta ismét közös zenekarban játszik. A triófelállású KákettŐk együttest – aminek kettejükön kívül Gáspár Gergely dobos még a tagja – letisztult punk-rock hangzás jellemzi, repertoárjuknak régi és új dalok egyaránt részei. A hamarosan érkező nagylemez beharangozásaként most egy kétszámos maxival álltak elő, melyek közül az egyikhez változatos forrásokból összeollózott videó is készült. Ezt lehet megtekinteni az alábbiakban, Csaszi rövid kommentárjának kíséretében.

A színpadokra októberben visszatért Tai Chi Teacher zenekarral az utóbbi hetekben többször is foglalkoztam itt, méghozzá annak apropóján, hogy Lennonádé című albumukat a tavalyi év legjobb magyar lemezei, egyik bulijukat pedig 2012 legemlékezetesebb koncertjei közé válogattam be. Ebből is látható, hogy kiemelt helyet foglalnak el kedvenc hazai zenekaraim között. Legújabb lemezük anyaga is készen áll már, ám mielőtt még stúdióba vonulnának, egy profi koncertfelvétellel is előálltak egyfajta ízelítőként: a budapesti Mappa Klubban rögzítettek 5 dalt, melyek közül 2 régi és 3 új szerzemény. Ezeket lehet megtekinteni az alábbiakban, Huszti Gergely énekes-gitáros-szövegíró kommentárjának kíséretében.

A mögöttünk álló évre visszatekintő cikksorozat első részében magyar lemezeket vettem sorra, másodjára pedig szokás szerint arra teszek kísérletet, hogy a kétszáznál is több koncert közül, amelyen részt vettem, kiválasszam a különböző okokból legjobbnak, legemlékezetesebbnek vélt 10-et. Nyilván nem könnyű a feladat, így az eddigiekhez hasonlóan sokat nyomott a latba a bármilyen szempontból különleges jelleg – például idehaza ritkán látható külföldi fellépő, vagy magyar zenekarnál lemezbemutató/egyéb okból különleges koncert. Ehhez jön még a leginkább szubjektív „ott és akkor” hangulat, tehát ha vagy a különösen jó közönség, vagy bármi más miatt nyújtott maradandó élményt az adott este. Ezt követően pedig 5-5 interjút és egyéb cikket is visszaidézek 2012-ből, amelyeket különösen jól sikerültnek tartok.

Koncertek

Erik Sumo Band búcsúkoncert (Akvárium Klub, február 24.)

A Tövisházi Ambrus szólóprojektjének indult, majd teljes jogú zenekarrá vált Erik Sumo Band életében az első jelentős törést Harcsa Veronika 2010. őszi kilépése jelentette. A csapat azonban a nagy veszteség ellenére sem oszlott fel, nagyjából egy évig 6 fős felállásban folytatták, majd Császári Gergely érkezésével ismét 7 tagúvá váltak és az újonnan jött kreatív energiáknak köszönhetően nemsokára kiadták az általam 2011 legjobb lemezei közé is beválasztott The Ice Tower-t. Úgy tűnt tehát, minden sínen van, mégis máshogy alakult: azzal párhuzamosan, hogy a Péterfy Bori & Love Band egyéves szünet után újrakezdte működését, az ESB meghatározatlan idejű pihenőre vonult, tehát gyakorlatilag feloszlott. Nagy kár, hiszen személy szerint sokkal jobban kedveltem őket a Bori-zenekarnál és meggyőződésem, hogy jelentős sikerek állhattak volna még előttük. „Lefagyasztó” koncertjükre mindenesetre teljesen megtelt az akkor alig pár hetes Akvárium Klub, a közönség lelkesedése óriási volt, jól bizonyítva, hogy nem a megcsappant érdeklődés állt a zenekar befejezésének hátterében. Én azért bízom benne, hogy valamikor még láthatjuk őket színpadon.

December végén hagyományosan mindenki visszatekint és összegez. Így vagyok ezzel én is, immár harmadjára teszek kísérletet top 10-es lista összeállítására az idén megjelent magyar lemezekből merítve. Ahogy eddig, most is azt hangsúlyoznám leginkább (az előző években kapott véleményekből okulva), hogy ez az egész teljesen szubjektív: kizárólag a saját szempontjaim alapján állítottam össze, így könnyen lehet, hogy más hasonló listákkal egyetlen közös pontja sem lesz. Ami szerintem megérdemli, az felkerült, amit pedig egyszerűen nem szeretek – mert például nem az én stílusom – az akkor sem, ha esetleg mindenki más az egekig magasztalta. Ennyit elöljáróban, mindenhol igyekeztem indokolni és ahol elérhető volt, ott meghallgatási lehetőséget is csatoltam.

30Y – Szentimentálé

A 30Y frissen megjelent albumának helyzete kissé paradox, hiszen nevezhetnénk akár a „legrégebbi új” lemeznek is. A rajta szereplő dalok többsége ugyanis közel sem új, életkoruk pár évestől közel egy évtizedesig terjedő skálán mozog. Eddig azonban csak nagyon ritkán, mindössze évi 2-3 alkalommal hallhatta őket a közönség, pedig már 2010 nyarán is megjegyeztem, hogy abszolút megérdemelnék a gyakrabban való előadást. Úgy tűnik, a zenekar mostanra jutott ugyanerre az elhatározásra: végre stúdióban is rögzítették a csendes-ülős Szentimentálé-koncertek repertoárját – vagy legalábbis annak jelentős részét –, jövő tavasszal pedig szakítva az eddigi hagyományokkal országos turnéra indulnak vele. Remek döntés volt, hiszen ezek a számok tényleg különösen jól el vannak találva, a hangszerelés letisztult, ugyanakkor a szövegekkel együtt nagyon jellegzetes hangulatokat ad át. Bónuszként a fizikai formátumban megjelent korong 15 dala mellé le lehet tölteni további 13 szerzeményt, melyek között saját hangos dalok átdolgozásai és feldolgozások egyaránt akadnak. Hiánypótló kiadvány lett ez tehát, remélhetőleg segít abban, hogy az eddig méltatlanul háttérbe szorított Szentimentálé-program a 30Y életművének egyenrangú részévé váljon. (Meghallgatható ezen a youtube linken.)

Rég volt már ilyen rovat, de most az év utolsó napjaiban ismét bemutatok néhány feltörekvő csapatot – illetve nem is mind az, hiszen például nagy visszatérő is akad köztük –, akik méltán tarthatnak számot érdeklődésre. A mezőny ezúttal is széles, orosz ska, punkrock és rockosított feldolgozásokat játszó zenekar egyaránt található benne. Mivel a pár soros leírások alapján aligha lehetséges teljes képet kapni, mindenhol linkelek egy-egy dalt, illetve facebook-elérhetőséget is, ahol utána tudtok nézni az adott együttesnek.

A pécsi származású Püspöki Péter, művésznevén jimlemon igazi underground személyiség. Eddigi élete során számos formációban megfordult már, melyek közül talán a Kubalibre érte el a legnagyobb ismertséget. Utóbbinak frontembere volt, de emellett több dalszöveget írt például a nemrégiben feloszlott Velőrózsák számára is – érdekesség, hogy a csapat Hamburgerkovács című száma róla szól. Az idei év elején aztán úgy döntött, minden akkor futó projektjét hátrahagyva Írországba költözik, hogy ott kezdjen új életet. A zenélést azonban ezt követően sem adta fel, ennek bizonyítéka az a most megjelent és nagyrészt egyedül rögzített szólólemez, amely a sokat mondó "Aki a társadalmat kritizálja, az ne várjon tőle semmit" címet kapta. Ezt lehet végighallgatni az alábbiakban, néhány ars poeticának is beillő gondolat kíséretében.