A38-tól a Zeneakadémiáig

Az idei Fishing on Orfű fesztiválon ért a végéhez a Kispál és a Borz visszatekintő koncertsorozata, aminek keretében évről évre végigvették életművük egyes állomásait. A zenekar többi tagjáról nagyjából tudni lehet, mivel foglalkoznak majd ezt követően (hiszen mellette sem hagytak fel más zenekaraikkal), Kispál Andrást viszont Velőrózsák nevű együttesének feloszlása óta egyedül itt láthatta a közönség. A múlt és a most lezárult jelen mellett ezért a jövőjéről is beszélgettünk.

(Fotó: Borbás Mátyás)

Kilencedik alkalommal rendezték meg idén a Fishing on Orfűt, én pedig hetedjére vettem rajta részt, tehát tulajdonképpen az összes eddigi nyaraim negyedén. Ez elég nagy idő, egyben arra is jó rálátást ad, mennyit változott a fesztivál a kezdetekhez képest. Bizonyos szempontból nagyon sokat, más téren viszont szinte semmit. Ebben a cikkben a szokásos beszámolóimmal ellentétben kevésbé fókuszálok majd az egyes zenekarokra (bár persze lesz néhány fellépő, akiket kiemelek), inkább általános összegzést próbálok adni arról, mit adott nekem ennyi alkalom után is az ott töltött négy nap.

Mihalik Ábel február végén köszönt el a Kiscsillag zenekartól, hogy az eddiginél sokkal nagyobb mértékben koncentrálhasson önálló ötleteinek megvalósítására. A Kispál és a Borz tavaszi turnéján még ő dobolt, közben viszont már gőzerővel dolgozik a RedRed nevű együttessel (amelynek teljes felállása alig pár hónapja alakult), valamint az idén négy éves Drastik Puttóval is egyre többet koncertezik. 70% Water Projekt néven pedig mindig más zenészekkel készít a YouTube-ra egyéni hangvételű feldolgozásokat, sőt saját dalokat is. Ezekről mind beszélgettünk.

A Sajnosbatár és a Presszó Tangó Libidó zenekarok basszusgitárosa heteken belül Ázsiába költözik. Lényegében a teljes ismeretlenbe ugrik fejest, nincs kint egyetlen rokona vagy ismerőse sem, ahogy a szállással és a megélhetésével is csak ott helyben fog elkezdeni foglalkozni. Indulása előtt még három koncerten láthatja őt a közönség, kétszer Szentendrén és egyszer Budapesten. Közben napi 16 órákat dolgozik, hogy minden itthoni ügyét elsimítsa. Céljairól és terveiről, illetve két együttesének sorsáról beszélgettünk. (Fotók: Havas Eszter /1, 5/, Deim Balázs /2, 3, 4/)

Petruska Andris pályafutását hat éve, szólókarrierjének kezdete óta követem. Az az érzésem vele kapcsolatban, hogy nagyon tudatosan lépdel előre a saját maga által kijelölt úton, mindig épp a kellő időben megújulva. Így volt ez a Metropolita album megjelenésekor, amivel elsőként váltott magyar nyelvre, most pedig – miután két évig turnézott vele – ismét új oldaláról mutatkozik be. A Kapunyitó zeneileg letisztultabb lett, szövegvilága pedig Budapest különféle arcainak bemutatása után most sokkal inkább egy belső utazás köré épül. De további elemzés helyett inkább átadom a szót Andrisnak, hiszen nála jobban úgyse tudnám kifejteni ezt. Kicsit lejjebb van lejátszó is a cikkben, úgyhogy rögtön meg is lehet hallgatni a lemezt.

A győri Colombre Band gyakori szereplő a blogon, több interjú mellett lemez-, dal- és klippremierjük is volt már itt. Utoljára két és fél éve adtak ki új albumot, de már akkor is több olyan számot játszottak a koncertjeiken, ami arra nem került fel. Hangzásuk közben még kiforrottabb lett, ennek legfrissebb lenyomata az Ember vagyok című nagylemez, amit egy kreatív ötlettel "audio-szelfinek" neveztek el. "A szövegek most is úgy hatnak, mint egy lézeres szemműtét: az ember fél szembenézni vele, de egy pillanat alatt segít tisztán látni a dolgokat" – írja róla a kiadó ajánlója, és én se tudnám jobban megfogalmazni. Inkább át is adom a szót Váray Lászlónak, hogy dalszerző-frontemberként meséljen az album és a számok hátteréről. Na meg persze ott a lejátszó is, hogy rögtön meg lehessen hallgatni, miről van szó.

A karcagi Kontrollzé zenekarnak több premierje is volt már itt, míg nem pár éve felfüggesztették működésüket. A tagok többsége Mesekaszinó néven alapított új együttest – első lemezük szintén itt debütált –, és aktívak is a mai napig. A Kontrollzé frontembere, Nagy Ferenc Attila (aki a Mesekaszinóban gitárosként szerepel) most azonban úgy döntött, eredeti zenekarát is újjáéleszti. Ennek első jele az Egy szív című dal, amelyet egyelőre akusztikus verzióban rögzített, de további tervei is vannak vele. Ezekről itt lejjebb ő maga mesél.

20 éves a ColorStar, a magyar pszichedelikus-elektro színtér egyik legrégebb óta aktív zenekara. A kerek évfordulót az A38 hajón ünneplik február 26-án egy rekordhosszú koncerttel, ami már elővételben teltházas lett. A csapat két tagját, Keleti András énekest és Sándor Dániel dobost az ilyenkor kézenfekvő összegzés és előretekintés mellett arról is kérdeztem, miért érezték szükségét annak, hogy egyre nagyobb szerepet kapjon az ének a dalaikban, illetve milyen hatással lehet rájuk a lemezpiac átalakulása. Szóba került továbbá András Budapest Báros szerepvállalása is, ami már több vicces helyzetet eredményezett.

A Zarathustra zenekar tagjait korábbi formációkból, illetve utcazenélések révén már hosszú évek óta ismerem. Jelenlegi együttesük 2012 óta létezik, a kezdeti soktagú szárnypróbálgatások után trióként találtak rá igazán saját hangzásukra. Eddig egyetlen házi demót jelentettek meg, ehhez csatlakozott most egy új EP négy dallal. Bár az ismeretség miatt eleve elfogult vagyok velük szemben, objektívan nézve is nagyon tetszenek ezek a számok: zeneileg is abszolút karakteres, a szövegvilág pedig úgyszintén egyedi jellegzetességekkel bír. A Megeszem ebédre a világot anyaga itt lejjebb debütál, az énekes-gitáros-szövegíró Mészáros Zoltán Dániel (vagyis Mészi) kommentárjaival együtt. Nemsokára koncerten is bemutatják, erről infók a cikk végén.

A pécsi Kubalibre zenekar 2008-ban alakult, szókimondó és megalkuvásmentes szövegeikkel, illetve világnézetükkel főként ott helyben szereztek maguknak sok rajongót. Rendszeres fellépők a Fishing on Orfű fesztiválon, tavaly pedig az Ördögkatlanra is meghívták őket. A csapat egy hosszabb szünet után két éve kezdett újra aktívan koncertezni és dalokat írni, ennek eredménye most megjelent második nagylemezük, amire kereken hat évet kellett várni az előzőhöz képest. Időközben a tagság is kibővült, ma már hegedűssel, vokalistákkal és ütőhangszeressel állnak színpadra, így összesen kilencen vannak. Az Imbolygó címre keresztelt albumot itt lejjebb lehet először meghallgatni, az énekes-gitáros frontember, Püspöki Péter kommentárjaival.

A Mesekaszinó zenekarral több cikkben is foglalkoztam már: legutóbbi daluk premierje alig másfél hónapja volt, és első EP-jüket is itt mutatták be. Az ötfős csapat most újabb lemezzel állt elő, a hét számot tartalmazó Viszlát holnapig-ot szintén itt lehet először meghallgatni. Szerintem az eddigi legerősebb anyaguk lett, fülbemászóak a dallamok és a szövegek is jól kigondoltak, ráadásul összekötő koncepció is van közöttük. Alább a lejátszó, a frontember Szakáll Csaba rövid kommentárjaival.

A zenekarról:

A legutóbbi megjelenésünk óta folyamatosan íródtak a dalok, melyeket 2015. júniusában kezdtünk el rögzíteni Karcagon, Mulicz Zoli segítségével. Decemberben Budapesten jártunk a PHOTOBALANCE fotóstúdióban, ahol egy igen jó hangulatú fotózásban volt segítségünkre egy kedves kuzinom, Szakáll Attila, illetve Ács Edit. A borító frontja egy werk-fotónak készült a stúdió részéről, de amint megláttuk a képet, rögtön lecsaptunk rá. Itt meg is ragadnám az alkalmat egy köszönet erejéig mindenkinek, aki a segítségünkre volt, kiegészítve a sort Vass Imrével, aki segített nekünk a ruhák beszerzésében a fotózásra, továbbá Czapár Jánossal, aki a borítón lévő zenekarfotót dolgozta össze Kéri Andris grafikájával. Andris egyébként a lemezen lévő összes dalhoz készített rajzot, melyeket folyamatosan publikálunk majd, mint ahogyan azt az "Ott is piros?" esetében már megtettünk.

A tagok továbbra is:
Kocsis Viktória - ének, kazoo
Szakáll Csaba - ének, gitár, szövegek
Kutrás Csaba - basszusgitár
Nagy Ferenc Attila - akusztikus gitár
Kiss Viktor - dob

Röviden a dalokról:

Azonnali kezdés

Az úgy kezdődött, hogy egy nap beléptem a konyhába és egy szórólap hevert a konyhaszekrényen, amin a dal első sora üvöltött felém olyan 92-es betűmérettel. Az első versszak a következő kávé mellett meg is született és akkor megcsörrent a telefonom. Egy régi barát volt a vonal másik végén. Miután letettük, bele is költözött ez a beszélgetés a dal fennmaradó részébe.

Jó ez a kép

Ez egy régebbi dal. Ebben van minden, de semmi konkrét. Amolyan nyári kerti partizós, bolyongós.

Ott is piros?

Külföldön dolgozós, torokszorítós. Távolban élő rokonaink, barátaink "hiányzása az életünkből" volt ami indokolta a dal megszületését. Nincs olyan ember szerintem, aki ezt a dalt ne tudná beilleszteni a saját életébe.

Fekete banán

Megint csak eléggé csapongó a szövegvilág. Mindenesetre jó, ha van valaki, aki vigyáz ránk néha. Zeneileg az "Ott is piros?" testvérének érzem.

Blackie

Gitárosok esetében nem nehéz már a címből következtetni, hogy mi lehetett a megindítója a dal születésének. Igen, Eric Clapton fekete sztratója, Blackie. Illetve nem az, hanem csak egy olyan sztrató. Konkrétan tele volt a hócipőm a gitárhirdetések böngészésével, amikor rátaláltam egy ilyen hangszerre. Persze azért nem csak egy gitárról szól.

Táncolj!

Volt olyan gondolat a hét dallal kapcsolatban, hogy levetítjük őket a hét napjaira . Mármint H-K-SZ-CS... stb. Valami olyasmi lett volna a sztori, hogy a hősünk hétfőn (Azonnali kezdés) bevállal egy alkalmi melót, aminek nagyon rosszak a feltételei, így aztán nem csinálja tovább. Kedden (Jó ez a kép) már nem megy el dolgozni, inkább a pohár fenekére néz. Szerdán (Ott is piros?) külföldön próbál szerencsét. Csütörtök (Fekete banán), a szeretet hiánya és egy üres hely az ágyában... Péntek, (Blackie) hát igen, ez a dal egy picit kakukktojás lett volna, még jó hogy nem lett belőle semmi, de ha lett volna, akkor a "Táncolj!" lett volna a szombat... A basszerünk, Kutrás Csabi volt a megindítója egyébként. Valami buliban voltak tőlünk nem messze és hajnalban ezt az sms-t kaptam tőle: Állítólag itt vagyok.

Viszlát holnapig

Vasárnap van. Hétfőn indul az újabb körforgás.

(Bővebb infók a zenekarról Facebookon: KATT IDE)

A szövegközpontú elektronikus zene viszonylag ritka Magyarországon, talán ez is az oka, hogy sosem állt igazán közel hozzám a műfaj. Ezért is volt kellemes meglepetés számomra Szegedi Marci bemutatkozó albuma, amire négy abszolút fülbemászó dal került rá. A zenei körítés egyáltalán nem tolakodó, teljesen jól működik a szövegekkel együtt, szóval jobb bizonyíték nem is kell rá, hogy nem csak rockzenekari vagy egy szál gitáros kíséretben lehet gondolkodni, ha valaki meg akarja hangszerelni az ilyen jellegű ötleteit. A Ponyvalegény EP-t itt lentebb hallgathatjátok meg, Marci rövid bemutatkozásának és kommentárjainak kíséretében.

"2007 óta zenélek. Mint általában, nálam is gitározással indult a dolog, csak a tanulás közben kiderült, hogy gyakorlás helyett sokkal több kedvem van a zene- és szövegíráshoz, pötyögéshez. Így aztán - valódi egomán szerző módjára - mindig a saját számok előadását toltam, így jött a gitár mellé az éneklés, illetve a számítógépes zenélés az alapkészítés végett. Ez idő alatt volt két zenekarom, amelyek kisebb-nagyobb intenzitással működtek és leginkább a baráti körben ismerték, aztán feloszlottak. Mikor az utolsó bandámnak is vége lett idén tavasszal, addigra lett nagyjából elegem a gitáros/singer-songwriter "portfólióm" sikertelenségéből, illetve a saját, khm, ezzel kapcsolatos technikai és képességbeli korlátaimból.

Ekkor vettem elő az évek alatt addig bespájzolt, de meg nem valósított ötleteimet és elkezdtem megcsinálni őket elektrós popszámokká úgy, hogy közben megmaradjon a szövegcentrikusság. Nagyjából ez, illetve az utóbbi éveim hangulati lenyomata van szerintem ebben a négy dalban, amelyeknek már nyáron ki kellett volna jönnie, de kisebb technikai parák miatt elhúzódott az ügy. Az ének (még az autotune dacára is!) sajnos sok helyen csúszik, de igyekeztem azért. Nagy köszönet Havrancsik Daninak, Bajza Olivérnek, Pais Istvánnak és Korányi Mátyásnak, nélkülük biztosan nem jöttek volna össze ezek a számok."

Ponyvalegény

A dal alapja legalább két éve a fejemben volt az első két sorral egyetemben, de semmi több. Aztán mégis ez lett az első szám, amit befejeztem és egyben a címadó is. A középhúszas éveim benyomásait probáltam benne megfogalmazni, az akkordmenete eredetileg gitáron íródott, onnan raktam át zongorára, a dobprogramokat pedig (szégyen ide, szégyen oda) Caramel "Lélekdonor" c. slágere ihlette.

A kisgyerek panaszai

A kosztolányis hatású címen túl "komoly" dolgokhoz nincs sok köze, magamnak írtam egy folyton nyafogó periódus lezárásaként. Kis retrohangulat a szövegben, meg a pluttyogó szintetizátorokban. Készült hozzá klip is Magyar Marci barátom segítségével, aminek "története" (ha van olyan neki) független a számtól: egy elképzelt karakter baromkodásait vettük fel egy nap alatt rohamtempóban.

Tolvajok menete

Régi versenyző ez a szám, az egyik zenekarommal játszottuk is, ugyan teljesen más formában és szöveggel. Újraírtam mindenét (a feléneklés előtt öt perccel még a szövegét is - ez meglátszik rajta), kapott kilencvenes éveket idéző diszkós leadet, a végére meg Daft Punkos outrot. A vokál visszahallgatva egészen tetszik benne. A megénekelt menettől pedig nem kell félni, hiszen mind oda tartunk, vagy már ott vagyunk benne.

2013

Biztos voltam benne, hogy ez lesz az utolsó szám az EP-n - lassabb is, kevésbé "dal", mint a többi. Kanye West volt a fő inspiráció, meg a pitch shifter, ami a "refrén" vokáljaiban megmutatkozik. Nem túl vidám gondolatokat próbáltam megfogalmazni, lehetőség szerint kerülve a patetikusságot (fene tudja, hogy sikerült-e). A Macskafogó-hangminta mindenesetre jól találta meg benne a helyét, a szövegben megemlített énekes-dalszerzőket pedig innen is csókoltatom!

Marci hivatalos Facebook-oldala ITT érhető el.

A szokásos összegző cikksorozatban az albumok után most a koncertek következnek. Ez a lista a másiknál is szubjektívebb, hiszen nyilván csak az a merítés lehet az alapja, ahol ott volna. Ami persze nem kicsi, évek óta rendszeresen 200 körül van. Így a kiválasztásnál ezúttal is olyan szempontok estek leginkább latba, mint a valamilyen szempontból különleges jelleg (helyszín, apropó, vendégzenészek), vagy a nehezen meghatározható "ott és akkor hangulat", amibe a közönség viselkedésétől a saját aktuális kedvemig minden belejátszik. A felsorolás dátum szerint halad, amelyikről találtam felvételt, azt külön linkeltem vagy beillesztettem.

Újra itt van a szokásos év végi összegzések időszaka, amiből már hatodik alkalommal veszem ki én is a részem. Tavaly a nagyon erős mezőny miatt az addigi tízes listát 12-re emeltem fel, most kicsivel könnyebb dolgom volt a válogatásnál, de azért ez a szám maradt idén is. Ahogy mindig, csak magyar albumokról lesz szó, mégpedig ABC sorrendben, köztes sorrendet ezúttal sem tudnék felállítani. Mindegyik lemeznél linkeltem a meghallgatási lehetőséget, illetve ahol van, ott a kapcsolódó saját cikket.

Juhász Tomi több mint 15 éve foglalkozik zenéléssel, az utóbbi időben leginkább a Davies Korner zenekar tagjaként, emellett pedig a Szegény anyám, ha látnám című könyv főszereplőjeként és társszerzőjeként lehetett hallani róla. Célja, hogy megmutassa, vakként is lehet teljes életet élni. Mint fogalmaz, ez az egész ugyanannyira „csak” egy probléma, mint bármi más: okoz nehézségeket, de meg lehet vele birkózni, épp úgy, mint a szüleink elvesztésével, vagy a cukorbetegséggel. Tomi nemrég indította el Vaklárma nevű szólóprojektjét, amelynek Profil című bemutatkozó lemeze a napokban jelent meg. Az alábbiakban meg is hallgathatjátok, külön ehhez a cikkhez írt dalonkénti kommentárokkal együtt.