A Shortbus Circus tagjaival a tavalyi Azfeszten, Nyírbátorban ismerkedtem meg, ahová hozzám hasonlóan ők is stoppal érkeztek. Nagyjából ez a lazaság jellemzi a zenekarosdihoz való hozzáállásukat, ennek ellenére tavaly decemberben kategóriájuk győztesei lettek a Borsodi Zenei Fesztiválok tehetségkutatójának magyar döntőjében, amelynek folyományaként a közeljövőben Bécsben játszhatnak majd. A tagokkal (Bálint - ének, gitár; Gábor - basszusgitár; Hangya - dobok; Mészi - szólógitár) legutóbbi koncertjük után, a Szabad az Á-ban beszéltem.
Milyen érzés országos tehetségkutató-győztesnek lenni?
Gábor: Fontos hozzátenni, hogy csak egy fordulót nyertünk meg, ez még nem valódi győzelem. Ráadásul rajtunk kívül még három zenekar ugyanezt nyerte, négyen vagyunk holtversenyben elsők.
Mészi: Azt mondjuk meg lehet említeni, hogy - bár talán csak velem van így -, de én azt érzem, hogy mintha végre lenne valami lehetőségünk, ami eddig nem volt. És ez egy olyan utat jelöl ki, amin el tudunk indulni. Régebben nem hívogatott minket senki, most meg azért már előfordul - igaz, nem nagy helyek, de volt például egy Lompos farkas nevű hely, oda kaptunk felkérést február végére. Egyszóval mintha elindult volna valami, és ez tök jó.
Milyennek látjátok az esélyeiteket a bécsi fordulóban?
Bálint: Megnyerjük, jó hogy. Azért megyünk oda...
Gábor: Mint általában mindig, igyekszünk kihozni magunkból a legjobbat, és ha sikerül, akkor örülünk. Ha meg nem
sikerül, akkor kevésbé örülünk. (mosolyog) De egyértelmű, hogy mindenki a legjobbra törekszik.
A megalakulásotokról és a névválasztás körülményeiről tudnátok mesélni kicsit?
Bálint: Két csapatból jöttünk össze, nekem volt egy régi együttesem, a Destrado, aminek vége lett, illetve Mésziéknek is volt egy. Ezt a kettőt raktuk össze, így alakult meg a Shortbus Circus. A közös kapocs az akkori basszusgitáros, Andrew volt, aki azóta már kilépett zenekarból.
Mészi: A nevet is ő találta ki, meg alapvetően ő tekinthető a zenekar atyjának. Érdekes, hogy mégis kilépett, mert azt mondta hogy ő ezt nem tudja ezen a szinten folytatni, túl sok meló van vele. Gáborral viszont elég jól jártunk, végre találtunk valakit aki nagyon jól basszusgitározik, ezen kívül a csapatban is megtalálta a helyét.
Gábor, hogy kerültél a tagok közé?
Mészivel találkoztunk egyszer a Móriczon, beszélgetni kezdtünk és akkor mondta, hogy kicsit gondterhelt, mert lesz egy koncertjük és szeretnének jók lenni. Ehhez pedig kéne egy pontos bőgős. Erre én azt feleltem, hogy bár nem vagyok bőgős, de pontosnak pontos leszek, mert azért elég régóta zenélek. A feltételem az volt, hogy Hangya is pontosan üssön, de ezzel sem volt semmi probléma. Igazat megvallva a sok zenekar közül, ahol játszom, szerintem a Hangya a legjobb dobos, sok nála híresebbet is felülmúl.
Mészi: Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy a megismerkedésünk az utcazenélésnek köszönhető. Mentem a Móriczon úgy egy éve és megláttam Gábort. Ekkor pont az előző basszusgitárosunk kiválása után voltunk és kipróbáltunk egy csomó embert, de az egyik alkesz volt, a másiknak meg ilyen nagyon durva lelki problémái voltak, amit rajtunk próbált levezetni... Az egész dologban az a vicces, hogy tulajdonképpen a négyből hárman utcazenészek vagyunk szegről-végről, ez külön összeköt minket.
Hogy zajlik az alkotói munka a zenekarban? Van abban koncepció, hogy inkább magyar vagy angol szövegek születnek?
Hangya: A gitáralapokat Mészi és Bálint írják közösen, a szövegeket pedig csak Bálint. Aztán pedig próbán leülünk és összerakjuk az egyes részeket, mindenki hozzáteszi a magáét.
Bálint: Nagyjából fele-fele az arány az angol és magyar szövegek között, de a készülő demónkon több lesz a magyar szöveg.
Hány számból áll jelenleg a repertoárotok?
Mészi: Amit rendszeresen játszunk, és Gábor - aki a legújabb tag a bandában - is tudja, az kábé 14-15 dal. Ha azt nézem, hogy a zenekar pályafutása során összesen hányat raktunk össze, van kábé 40 számunk, de ezeknek a jó része már kihullott.
Miért tiltakoztok az ellen, h
ogy a grunge jelzővel illessék a zenéteket?
Hangya: Azért, mert skatulya. Valamire rámondják, hogy ez vagy az, miközben ennél sokkal szerteágazóbb a dolog.
Mészi: Nem is csak erről van szó, hanem hogy ha azt mondják ránk, hogy grunge, az az emberek jelentős részében felébreszt bizonyos prekoncepciókat. Például felléptünk Salgótarjánban egy tehetségkutatón, ahol a zsűritől megkaptuk, hogy jó volt ez srácok, csak hát egy grunge-zenekar nem hangol színpadon... Miközben közülünk senki nem mondta nekik ezt a jelzőt, az ő emberük konferált fel minket így. Azóta egyébként mikor színpadon hangolunk, be szoktuk mondani hogy ebből is látszik, mennyire nem vagyunk grunge-zenekar.
Be tudnátok akkor határolni a stílusotokat?
Mészi: Nincs értelme, igazából egyrészt úgyse mi határozzuk meg, másrészt pedig folyamatosan változik a zenénk. Tulajdonképpen össze-vissza minden megtalálható benne, a reggae-től kezdve a Tool-os riffekig.
Vannak törzsrajongóitok, akik rendszeresen elkísérnek titeket a koncertjeitekre?
Mészi: Van egy nem túl nagy rajongótáborunk, 10-15 fő, akik kísérgetnek minket, de az igazán rendszeresek azok főleg barátok.
Bálint: Egyelőre még itt tartunk, fene tudja mi lehetne az, amitől elkezdenének gyűlni az emberek. Tulajdonképpen ha én ismeretlenül meglátnám a műsorújságban, hogy Shortbus Circus koncert, nem vagyok benne biztos, hogy lejönnék.
Mészi: Ha majd elkészül a honlapunk és a demónk, jelentkezünk az Exit magazin webzene rovatába, hátha beválogatnak és ez lendít valamit a dolgon.
Vannak ismerős zenekarok, akikkel jóban vagytok?
Mészi: Például a Descados, akikkel ma is együtt játszunk. Őket én személy szerint nagyon szeretem, egyszer elhívtak minket játszani, és nekem nagyon bejött amit csinálnak. Szerintem hasonlítunk is kicsit, felállásban mindenképp, de talán zeneileg is. Egyébként olyan zenekar, aki igazán rokon lenne, nem nagyon van.
Civilben milyen zenéket hallgattok, milyen koncertekre jártok?
Hangya: Például Gábor a világzenétől kezdve a blackmetálig rengeteg mindent hallgat. Én mostanában szinte csak hiphopot, Mészi pedig a Ten Years Aftertől kezdve gyakorlatilag bármit. Szóval nagyon sokféle stílus van ránk hatással, ami meg is látszik a hozott témákon. Az Isten Háta Mögött zenekart például mindannyian szeretjük, hogy magyart is mondjak.
Mészi: A Pearl jam is eléggé meghatározó volt, illetve a Tool főleg Bálint esetében. Én is hallgattam Johnny Cash-t, System of a Down-t, meg egy csomó mindent. Szóval így áll össze a dolog...
Hogy látjátok a jövőtöket rövid- illetve középtávon?
Bálint: Ha pesszimista vagyok, ugyanitt fogunk tartani két év múlva is: fellépések kis klubokban, a barátaink részvételével. Ha optimista vagyok, megnyerünk még néhány tehetségkutatót, egyre több helyre hívnak majd minket, és egy idő után ismertebb zenekarok előtt is kapunk majd lehetőséget. Gondolok itt pl. a Subscribe-ra, Blind Myselfre, illetve hasonlókra, akik ebben a körben mozognak. Ennek köszönhetően is megismernek minket bizonyos emberek, szép fokozatosan növelve a rajongótáborunkat. A legfőbb terv az, hogy minél többet koncertezzünk.
Hangya: Ezen kívül nagyon fontos, hogy minél többet próbáljunk és sok új számot írjunk. A mostani repertoárunk képvisel egy korszakot, ezeket már túljátszottuk, álmunkból felkeltve is mennének, ideje kicsit frissíteni. Már Bécsben is tervezünk néhány új dalt, az pedig majd elválik, a BZF-győzelmünknek mi lesz a folyománya, elvileg valamilyen 
formában ott leszünk mindegyik Borsodi-fesztiválon. Ha ezek bejönnek, és dolgozunk is keményen, annak csak lesz valami eredménye.
Mit gondoltok, a hozzátok hasonló kaliberű zenekaroknak van még valódi kiugrási lehetőségük?
Hangya: Nagyon felhígult a paletta. Iszonyú sok jó zenekar van, többen közülük sokszor jobbak nálunk. Leginkább a szerencsén múlik a dolog, jó helyen kell lenni jó időben. Nekünk például a BZF-en volt szerencsénk, az embereknek és a zsűrinek is bejött amit csináltunk. Ilyenből mindenképp kéne még több, mert ha sok tehetségkutatót megnyersz, az már referencia. Három-négy győzelemmel a hátad mögött már tudják rólad, hogy nem lehetsz nagyon rossz, mert le sem fizethettél mindenkit és az se lehet, hogy valójában rossz a zenéd, csak egyvalakinek pont nagyon bejött.
(Fotók nagyrészt az együttes facebook-oldaláról - zenék itt: http://www.myspace.com/shortbuscircus)
kell ragadni arra, hogy az új generációkból minél szélesebb rétegekhez eljusson ez az örökség. Ha pedig ilyen köntösben többen fogékonyak rá, akkor nincs semmi probléma. Annak pedig hogy ez a helyzet, legnyilvánvalóbb bizonyítéka, hogy az MR2 is felkarolta a csapatot: szerepelnek a játszási repertoárban, illetve az Akusztik című műsorban is felléptek. A fentiekhez kapcsolódóan meg kell jegyeznem, hogy a klasszikus értelemben vett versfeldolgozások között is akad jó pár kedvencem - lásd pl. a Hobo Blues Band számos József Attila-megzenésítését -, azonban ezúttal külön örömömre szolgált a felfedezés, hogy mindezt ennyire máshogy is lehet. Mindehhez pedig hozzájön Ferenczi György személye, aki remek frontember: amellett hogy énekel, hegedűn és szájharmonikán is játszik, hangterjedelme pedig egészen bámulatos. Nagyon jól áll neki ez a stílus, nagyrészt ennek köszönhető, hogy - holott a "hej babám, kisangyalom" jellegű szövegeket előadó csapatok jelentős hányadára ez igaz - a Rackajam zenéje egyáltalán nem mondható modorosnak. (Honlap: 
intro. Jó döntés volt megtartani, a hangulatfokozásban remek szerepe van, amikor pedig a tetőponton egyből belecsapnak az első dalba, az egészen zseniális. Ez a szám (Ha neked így a jó) szintén sok hasonlóságot mutat az előző együttes dolgaival: szövegvilágára éppúgy a mantraszerűen ismételgetett egysoros refrén a jellemző. Utóbbi egyébként több másik dalban (Test vagyok, Hipnotizőr király, Kedvenc mindenem, Vágjál lyukat a kádba) is megjelenik, és részemről először némi aggodalomra adott okot, nem ez-e a felturbózott alkotói folyamatok magyarázata. Azonban hamar kiderült hogy nem, mivel a refrének közti szövegrészek jóval komplexebbek, ráadásul az esetek többségében összefüggő egészet alkotnak. Nagyrészt hiányzik a vicces/idióta (hozzáállás kérdése) vonal is – lásd: Feri elvitte a kabátom / ezért ő már nem a barátom, és hasonlók. Amúgy ez engem nem zavart különösebben, mivel a dalok egészében nézve jók – értsd: tempósak, táncolhatóak, magával ragadóak – voltak. Ez pedig az Intim Torna Illegál esetében sincs másképp, komoly fejtörést okozva nekem, hogy sikerült ennyi idő alatt mindezt megalkotni. Ezek a srácok tényleg tudnak valamit, hogy ösztönösen képesek ilyen teljesítményre. A jövőjük ennek tudatában biztosítottnak látszik, mind klubokban, mind fesztivál(nagy)színpadokon, sőt akár tovább is – külföldi turné, ilyesmik. Talán az egyetlen dolog, amit negatívumként felróhatok, az a közönséggel való kommunikáció majdnem teljes hiánya: az egész koncert alatt alig volt összekötőszöveg a számok között, az esetek legnagyobb részében amint az egyiknek vége lett, egyből kezdték a következőt. Ha ezen változtatnak – hiába ítélik el sokan az ódákat zengő pozitív kritikákat –, csak jót tudok majd róluk írni. (Honlap: 
koncertjeire járás, azonban a hely mostani hangulata igencsak kedvemre való. Gyakorlatilag teaházihoz hasonló környezet fogadja a belépőt, szőnyegekkel, babzsákokkal, matracokkal. Az egyetlen probléma ezzel, hogy egy-egy lendületesebb produkció alkalmával igen nehéz ülve maradni, azonban ezt is meg lehet oldani, ha a közönség néhány lelkes tagja csak azért is feláll, és közvetlenül a színpad előtt ugrálva mutat követendő példát a többieknek.
koncerteket takar a Hunnia mozi kávézójában, Huszti Gergő mellett a billentyűs, Murányi Norbert részvételével. Ezeknek is, és a zenekaros szerepléseknek is külön hangulata van, mindegyik más okokból szerethető. Utóbbinál kiemelném a csapat másik meghatározó egyéniségét, Lukács Balázs gitárost, akinek teljesen egyedi színpadi mozgáskultúrája valahol félúton helyezkedik el Kispál András előre-hátra, illetve Bérczesi Robi jobbra-balra dülöngéléséhez képest.
nagy levegő – fogalmazzunk így. Szerintem amilyen levegőt most én vettem, az tíz-tizenöt évre biztos elég.
többiek meg jó felé, viszont ezt lehetetlen tisztázni, akkor ott nincs miről beszélni. Tulajdonképpen szerintem ez egy szerencsés helyzet, mindenki csinálja tovább a saját projektjét a saját értékrendje szerint.
ülni az első klippek, lesz lemezfelvétel, rádiólejátszások. Ez mind el fog indulni, remélhetőleg három hónapon belül.
Az az igazság, hogy most egy teljesen felszabadult állapotba kerültünk, és ettől valamilyen szinten egyfajta új kihívás is vár ránk, mert sokkal jobban meg tudjuk mutatni önmagunkat, nagyobb az inspiráció, sokkal több energia szabadul fel. Ez nyilvánvalóan a színpadon is megjelenik majd előbb-utóbb, ebből kifolyólag a koncertek még energikusabbak lesznek.
tletelés. Nagyon érdekes, hogy mikor tavaly január környékén újra beindítottuk a zenekart, úgy gondoltuk - mivel már akkor is kevesebbet koncertezett a Kaukazus -, lesz rá elég időnk, de nem így volt. Ha egy zenekarral rendszeresen próbálsz, koncertezel, meg dalokat is írsz, nagyon nehéz ezt egy másikkal összeegyeztetni. Főleg hogy a Magashegyit most kell felhúzni, tehát nem két egyaránt jól menő zenekarról van szó, a Magashegyibe rengeteg energiát kell még belerakni, ezt meg nem lehetett a Kaukazus mellett. Úgyhogy örül szerintem az egész zenekar, végre normálisan le tudunk menni a próbaterembe úgy, hogy nem siet senki, nem fáradt senki, nincs tele zenével a füle – ez így jóval nagyobb szabadságot jelent. 
folyamatosan alakul, mindenkinek belekerül az ötlete. Mondjuk jöjjön a Marci hegedülni, mert elfér a dalokban, meg kéne egy trombitás, aztán akkor már vannak olyan dalaink – például a Péter a felhő, a Salátaleves és még néhány ilyen tempósabb dal –, amikben jól elférnek a kontrafúvósok is… hát így gyűltünk össze ennyien. 
tette. Van az egésznek egy metafizikája, vagy nem tudom, talán nem is az… (nevet) 
mostanában már inkább nagyokat nevetek rajta, ha Máriusz ezzel poénkodik, ami azt jelenti hogy sikerült feldolgoznom. Az ismertségre szerintem kihat, mert nagyon sokan megismertek ebből a műsorból, énekeltem a Quimbytől a Most múlik pontosant, meg a Kispál és a Borz Ha az életbenjét, és az ezeket szerető közönség úgy érzem megmaradt mellettem. .jpg)
megelőzőleg ilyet talán az utolsó Hiperkarmán tapasztaltam). Végül azért csak sikerült bejutnom, úgyhogy a – Kardos-Horváth János 
csapat nagyjából a Kaukazussal egyidőben alakult, de széles körű ismertségre mindeddig nem tettek szert. Azonban rajongójuk akad így is szép számmal, ezt a kört pedig minden valószínűség szerint most is bővítették, ugyanis már az ő fellépésük alatt is rendesen megtelt a Gödör színházterme. Bírom az olyan együtteseket, akik az általuk játszott zenét saját egyéni stíluscímkével látják el, mint például a Paganza és az internatív világrock, illetve ez esetben a szocrock, amit tudomásom szerint szintén egy másik csapat sem használ műfajmegjelölésként. Amellett, hogy már maguk a megnevezések is frappánsan utalnak a képviselt hangzásvilágra, még a zenekari arculat alakítására is jótékony hatásuk lehet, amennyiben a közönség szélesebb rétegei is összekapcsolják az együttesnévvel.
a bizonyos, legnagyobbrészt tinilányokból álló kisebbség, akiket az 
felépítésű, ez hát az ok, amiért a Teszkóra és a többi mainstream slágerre nagyjából félidőig várni kellett. Ez a körülmény igen hamar jelentősen feljavította a hangulatomat, annyira, hogy még azt a bizonyos második részt is kimondottan élveztem.
szürreálisan hangzik.
en hosszú szónoklatba kezd „A zenekar 12 pontja a következő kormányhoz” címmel, a többiek először félig értetlen, félig dühös arccal fogadják, majd pedig unottan nyomják az alapot nagyjából öt percen keresztül, amíg elhangzik, mi mindenre is kéri a „zenekar” a következő választások – meg nem nevezett – győztesét. Szó volt például környezetvédelemről, határon túli magyarok helyzetének rendezéséről, cigánykérdésről. Mindez akár nagyon szép és fennkölt is lehetett volna, csak éppen jelen helyzetben teljesen érthetetlen volt, mi a célja Janónak a „népneveléssel”. Talán a valószínűleg jó ideig utolsó alkalmat akarta kihasználni, hogy nagy közönség előtt szóljon az általa fontosnak tekintett közéleti kérdésekről, de ez így, ekkora terjedelemben akkor se volt rendjén. Amikor azonban gitárját levéve, letérdelve hajtott fejet a közönség előtt, köszönetet mondva az elért sikerek lehetővé tételéért, az egy igen szép és – számomra legalábbis – őszinte pillanat volt.
elmentem, amit fokozatosan felváltott a kiábrándulás, és az ezzel járó koncertbojkott. Aztán pár hónap szünetet követően (ami alatt átértékeltem a véleményemet és kialakítottam azt a hozzáállást, amit az előző írásban részleteztem) újra gyakoribb vendég lettem a fellépéseken, és most valahol belül sajnálom, hogy vége. De tudom azt is, hogy tulajdonképpen így van ez jól. Ha valakikre alkalmazható a „csúcson kell abbahagyni” kifejezés, róluk ez biztosan elmondható. Sőt, szerintem még legalább egy, hasonló lendületű év lett volna ebben a dologban. Kíváncsi vagyok, mit hoz majd a jövő, akár a Magashegyi szempontjából, akár Janó projektjeinek sikerét tekintve. Aztán ha úgy alakul, hogy rendeződnek a belső konfliktusok és lemezanyag is lesz, a „Soha viszont nem látásra!” elköszönés ellenére még egy újjáalakulást is lehetségesnek tartok, amit még akár örömmel is fogadok majd. Az pedig csak rajtuk múlik, a budapesti olimpia évében-e, vagy előbb.
öhet ezután.
Mindemellett az együttes köré olyan stabil közösség szerveződött, amit talán egy másik formáció se mondhat el magáról. A honlap fórum-szekciójában tucatnyira tehető a naponta frissülő, több ezer hozzászólást tartalmazó témák száma. A Kaukazushoz köthető a Merte elnevezésű kezdeményezés is, melynek keretében a vállalkozó szelleműek saját verseiket, írásaikat, dalaikat adhatják elő külön ebből a célból szervezett esteken, többnyire a többiek lelkes tapsától kísérve.
beállt változás.
Kaukazusnak mindenképpen helye van a magyar rocktörténet képzeletbeli – illetve egyszer talán elkészülő – nagykönyvében. Le kell szögeznem, hogy nekem is volt egy időszakom, amikor nagyon erősen kiábrándultam belőlük. Azonban úgy vélem, nem szabad őket hibáztatni: elvégre minden zenész álma és legfőbb célja a befutás, az ezzel járó hírnév, a közönség szeretetének kivívása. Nem csoda hát, hogy kezdeti elveiket nem mindig szem előtt tartva éltek a kínálkozó lehetőséggel – alighanem mindenki más ezt tette volna a helyükben, aki mégse, az vagy álszent, vagy minden elismerésem az övé. Zenéjük pedig minden egyéb cselekedetüktől függetlenül is megmaradt, valamint meg fog most, feloszlásuk után is. Ez az, ami már a miénk, és amit senki sem vitathat el.
már ismerős lehet a magyar nézők számára.
tudná mit akar.
basszista erőlködése a szólam hallhatóvá tételére irányulóan érezhető volt, ám ezzel még inkább rontott helyzetén, ugyanis a hangadás erőltetett, túlzottan kemény lett.
Ugyanakkor Fischer Ádám felelőssége ebben az esetben kétszeres: zeneigazgatóként két harmatgyenge énekest választott Bartók nagyigényű művéhez, karmesterként pedig zeneigazgatói döntéséhez nem tudott alkalmazkodni a zenekar hangzásának kézbentartásával.
életművének – mely immáron jó ideje túlmutat a Kispálon – egyéb elemei is terítékre kerülnek majd.
gszokott Kispál-koncertekhez képest, a négy jelenlegi tag mellett akusztikus gitárosként Lecsó is színpadon volt, nagybőgőn pedig néhány bonyolultabb basszustémájú szám kivételével Hock Ernő segített be, lehetővé téve az est főszereplőjének szabad gesztikulálását éneklés közben (kivéve, mikor szólógitáron játszott). Rajtuk kívül jelen volt még a Varga Ferenc vonóstrió is – akik furcsa módon nem rendelkeznek Varga Ferenc nevű taggal –, a Lovasi által az elmúlt években egyre jobban felkarolt népzenei stílus képviseletében.
Szívrablás, Egy fiú ágyában, Volume, Kicsi csillag). Utóbbi dal előtt újabb vicces közjátékként meghallgathattuk Dióssy D. Ákos felvetését arról, hogy a Kispál és a Borz perelje be a Kiscsillagot jogosulatlan névhasználat miatt, majd ezután Lovasi András a saját magától elnyert pénz segítségével beperelheti az RTL Klubot a Csillag születik című nem igazán méltán híres tévéműsor versenyzőinek elnevezését számon kérve. Logikus, ugye?
reztetni. A előadás minősége és a műsorszámok kiválasztása sajnos nem minden esetben volt ideális.
Kellert, ebből következően talán több köze van a zenekarhoz, mint Snétbergernek). A műsorban ugyan nem szerepelt, de a koncert nyitódarabja Johann Strauss Éljen a magyar! polkája volt.
dinamikában, mint játékkultúrában társa volt Velenczeinek. És fontos megemlíteni a közönségnevelő hatást is, ugyanis manapság ritkán játszanak Haydn versenyműveket nagyzenekari koncerteken. A trombitaszólam nehézségeit kifinomult eleganciával abszolválta a szólista, minden frázisát elegendő levegővel játszotta, és rendkivűl lágy, finom pianokat produkált.
stílusteremtőnek számított, lévén elsők között honosította meg itthon a szintipopot, valamint a brit ska-zenét a Madness, illetve a Specials nyomdokain.
fiatalokat felvonultató Mocsok 1 Kölykök együttes töltötte be. A Kaukazusból és a Magashegyiből is ismert Demeter Zozit tagjai közt tudó csapat teljesítménye semmi kivetnivalót nem hagyott maga után, maga Galla is megjegyezte, hogy mindegyik zenész hangszeres tudása felülmúlja az eredeti felállásét, és „ez alapvetően egy világszínvonalú produkció.”
teljesen a szintetizátor dominált, erre a koncertre sikerült úgy áthangszerelni a dalokat, hogy a gitárok is tevékeny részesei legyenek, összességében kiegyensúlyozott, koherens egészet alkotva.
gy. Ezzel szemben viszont a szintén eljátszott klasszikus Dallas-paródiát felettébb kellemes meglepetés volt élőben hallani.
szűk közegben, önálló koncertje kevés van, szereplési lehetőségként leginkább előzenekari meghívások adódnak befutottabb kollégái részéről. Ez történt most is, és tiszta szerencse, mert az Átmeneti kabát által lépviselt stílus, a játszott dalok tökéletesen harmonizáltak az akusztikus hangszerelésű PUF szellemiségével. Elektromos gitár nem is volt a színpadon, a nejlonhúros hangszert a basszus-dob ritmusszekción kívül hegedű egészítette ki, valóban jellegzetes ízt adva a produkciónak. A Dévényi által képviselt előadói attitűd egyébként számomra leginkább Cseh Tamást idézi – igaz, hogy jelen esetben zenekari kísérettel kiegészülve, de teljesen kézzel foghatóan megjelenik a gitáros-énekes-trubadúr figura. Szóval ez itt minden szempontból a reklám helye, aki hallja, adja át: nagyon jók a dalok, hallgassátok!
családias hangulatot teremteni. A színpadkép önmagában is igen esztétikus volt és sok érdekességgel szolgált: a szép sorban elhelyezett gitárok mellett zongora és bendzsó is akadt. Ez volt hát az alapszituáció mikor a zenekar a színpadra lépett, kiegészülve Dióssy D. Ákossal, Szűcs Krisztián (Kuka) trombitással – akit Lecsó következetesen a Heaven Street Seven énekeseként mutatott be –, Kityó tangóharmónikással, valamint Pápai Istvánnal, aki alapesetben Péterfy Bori együttesében és az Erik Sumo Bandben ütőhangszeres.
ő egysikú, mindig változatlan koncertprogram náluk nyomokban sem található meg, repertoárjukban bármikor felbukkanhatnak évek óta nem játszott dalok, ráadásul – bár a mostani az volt – ehhez nem is kell különleges alkalom, bármilyen hétköznapi Zöld Pardonos koncert szolgáltathat rá ürügyet. Ezúttal az Első dal, az Idegen, valamint a zseniálisan, fúvósok bevonásával áthangszerelt 1.2.3.1. voltak a kiválasztottak, illetve az első lemez címadó dala (Ha jön az álom…), azonban ez utóbbi várható is volt, mivel a dal szerves részét képező tangóharmonika-szólót játszó Kityó csak kevés koncerten szerepel, ezért amikor jelen van, mindig kihasználják az alkalmat. További csemege volt a Kiscsillag-féle Menetszél átdolgozása Anikó remek előadásában, valamint a Rolling Stones Honky Tonk Women-jének összemosása az örök klasszikus Csak úgy csinállal, amely így „nyígatós” bluesos szólóját teljesen elvesztette, viszont ez a változat is legalább annyira jól hangzik, mint az eredeti. Más hangulatú, de ugyanúgy kiváló.
ak, ugyanolyan élvezet hallgatni őket, mint az alkalomszerűen felbukkanó darabokat.
alálkoztunk az underground éjszakában. Beszélgettünk, többször voltam koncertjén, különben meg ez a kis földalatti kultúra nagyjából ma is összetart, ismerik egymást a fejek. Hogy milyen hatása volt a magyar zenére? Viszonylag szűk réteget érint, mert közönségszinten nagyon kevesen ismerik, inkább a szakmából vannak többen. Valamiért ő soha nem kapott olyan nagy nyilvánosságot, elég keveset koncertezett, voltak betegségei amik miatt nem tudott annyit játszani, tehát ő annyira nem ismert a magyar köztudatban, mint amennyire a szakma ismeri. Ezért nagyon nehéz megmondani, hogy kire milyen hatással volt, de alapvetően szerintem pont azért vagyunk itt ennyien, mert szeretjük a dalait, a lényét, a spiritualitását, azt hogy ennyire komolyan veszi, amit csinál. Egyfajta üzenetet hordoz, egy olyan emberi történetet akar teremteni, amiben jobb lehet élni. A muzsika pedig alapvetően a fő cél, ami fölötte van a dolgoknak, benne pedig megvan az ehhez szükséges alázat.
m meg a Spions felvételét, aztán kiderült, hogy a Kontroll is játszik tőlük számokat. Szerintem amit akkor kitaláltak a Spions-szal, az termékenyítette meg a ’80-as évek magyar undergroundját. Engem és egy csomó kollégámat pedig pont ezek a zenekarok indítottak el, úgyhogy ez volt a közvetett hatása. Direkt hatása nem nagyon volt, mert igazából sosem lett egy mainstream bajnok belőle különböző okok miatt – akár a külföld, akár meg mert alkatilag sem az a tipusú ember. A kérdés második felére rákanyarodva: a ’90-es években láttam őt játszani a Szigeten, utána valahogy mellé kerültem egy koncerten, és elkezdtünk beszélgetni. És ez a fajta hozzáállás nagyon jellemző az Ogira, hogy mondom neki, tök jó volt a koncert, erre ő: „Igen? Akkor holnapután gyere már el ebbe meg ebbe a presszóba, dumáljunk kicsit, csinálunk zenekart.” Én akkor még egyáltalán nem játszottam más zenekarban, szóval leginkább valami viccnek gondoltam az egészet, de azért elmentem. Szóval leültünk, és elkezdte mondani, hogy írunk számokat, aztán majd kimegyünk Amerikába meg izé… Én meg csak néztem, hogy ezt az embert vagy a diliházból szalajtották, vagy nem tudom. Nem mondott hülyeségeket, de mintha a felhőkön járt volna. Adott egy kazettát, mert én a Spions utáni életművét nem nagyon ismertem, ez volt a Songs című kazetta, hazafelé beraktam az autóban, és meg kellett állnom, annyira meglepődtem, hogy ezt magyar ember csinálja. A ’90-es években ez egy olyan szintű produkció volt, ami Bowie-t vagy Peter Gabrielt jellemezte. Aztán másnap kérdezi Ogi, hogy meghallgattam-e, mert akkor mehetünk zenekart csinálni. Én meg erre mondtam, hogy te hülye vagy, nem rám gondoltál, én erre nem érzem magam képesnek. Aztán végül egy csomó együtt töltött idő, átbeszélt este után tényleg elkezdtünk együtt zenélni a Lantos Zolival hárman, aki Indiából, egy teljesen más helyről jött. Kezdetét vette egy azóta is tartó barátság, csináltunk egy lemezt, játszottam vele öt éven keresztül, és azóta is elhív a fontosabb koncertjeire, mint amilyen ez a mai is volt.
on régi, a Spions elejétől fogva tart. Én akkor még nem gondoltam rá, hogy valaha zenélni fogok, de érdekes módon lett egy olyan ambícióm, hogy dalszöveget írjak, és az első URH számot közösen csináltuk: bekúsztunk a Zeneakadémia stúdiójába, és ott megírtuk az Atommagömlés című dalt. Közben a Spions-ban is végig részt vettem, egészen amíg ki nem mentek Franciaországba. Péter aztán ment a maga útján, majd mióta hazajött, újra sűrűbben vagyunk együtt. Borzasztó jó startot vett, de az általa képviselt irányvonalat itthon nehéz tartani, ez inkább világtermék, amit ilyen terepen nem könnyű érvényesíteni. Megjelent egy-két nagyszerű lemeze, volt pár próbálkozása a beilleszkedésre, kevés sikerrel. Azt gondolom, hihetetlen tehetségű, szabad és következetes ember, de ebben az országban próbál érvényesülni, ami kicsit abszurd.
volt, úgyhogy ezért is különösen örülök neki, hogy végre előlépett.
mber Nemes András Bérczesi Róberttel közösen adta elő kettejük nemrégiben alakult együttese, a Biorobot néhány dalát akusztikus változatban. Szerintem ki lehetett volna használni a lehetőséget az egész Biorobot előzenekarként való szereplésére is, azonban így is jó volt hallani a dalokat, Bérczesi pedig láthatólag kimondottan élvezte a szereplést, kettejük közül mindenképpen ő vett részt hangsúlyosabban a produkcióban, mind gitárjáték, mind ének tekintetében. Reméljük, visszatért előadói kedvét koncertlehetőségek is követni fogják.
egyetlen. Amikor azonban lehetőséget kapnak, messzemenőkig élnek vele. A Pluto ugyanis kiváló koncertzenekar: a számok jól szólnak élőben, a szövegek érthetőek és legtöbbször szellemesek is (talán az egyetlen kivétel a számomra kissé erőltetettnek ható hűtő ajtaját kitárom/kölcsönadom a gitárom rímpár), ritmusra pedig jól táncolhatók, vagy legalábbis ugrálni remekül lehet rájuk. Az együttes fő erőssége mégis Nemes András személye, aki az egyik legjobb frontember az ebben a műfajban utazó együttesek mezőnyében. Ő pontosan úgy rocksztár, hogy negatív allűrökben mindez egyáltalán nem mutatkozik meg, azonban hangszeres tudásából illetve színpadi viselkedéséből világosan látszik, megérdemli a jelzőt. Mivel a koncert napja épp Tom Jones Sportaréna-beli fellépésével esett egybe, a Pluto saját koncertjének beharangozásaként kiírta honlapjára (gondolom inkább viccből, mint komolyan): elhangzik majd a Sexbomb című méltán ismert sláger is. A koncerten aztán mindez mintha elfelejtődött volna, mígnem valaki a közönségből (konkrétan én) a vége felé közeledve számon nem kérte. A frontemberi válasz a következő volt: „Igazából a zenekar nagyon nem akarja velem eljátszani, de jól van, akkor elnyomom egyedül.” És így is történt, a zenekar többi tagja levonult, András pedig egy szál gitárral, reflektorfényben állva prezentálta a dalt, a görcsösség legkisebb jele nélkül. Szerintem ez az egészséges önbizalom az, ami az önmag
ukat rockernek nevező magyar zenészek nagy részéből teljesen hiányzik, és ez az, aminek a megléte egy produkciót valóban hitelessé tesz. A Pluto esetében, bár mindegyik tag becsületesen végzi a dolgát, mégis nyilvánvaló, hogy ez az egész a frontemberről szól, ő az együttes lelke, dalszerző-szövegíró-előadó mindenes, a többiek gyakorlatilag session-zenészekként asszisztálnak ehhez a one man project-hez. Mindez pedig teljesen rendben van, egészen addig amíg munkamegosztás nélkül is ötletes, stílusgazdag dalok születnek. Az eddigi eredmény igencsak biztató, már csak az a kérdés, a koncertszervezők mikor ismerik fel az asztalra letett, már most is tekintélyt parancsoló életmű jelentőségét. Én szurkolok.