A38-tól a Zeneakadémiáig

Pintér Gergő írása

Aki olvasott már interjút a Tankcsapda Lukács Lacijával vagy Geszti Péterrel, tudhatja: a „kik voltak a példaképeid” kérdésre adott válaszukban rendszeresen megemlítik Pajor Tamást, a legendás Neurotic zenekar önpusztításban is kiemelkedő frontemberét, a magyar punkzene, majd a rap úttörőjét. A rakendroll máig nagy hatású prófétájának a Hit Gyülekezetébe való megtérése ugyancsak hátborzongató történet, bár egyáltalán nem egyedülálló: a ’80-as évek végén a magyar underground zenei élet több meghatározó szereplője is a kereszténység undergroundjába igazolt át. A puszta tényeknél maradva: drog helyett szentlélek, Neurotic helyett Ámen, rakenroll helyett gyülekezet.

A mögöttünk hagyott év legjobb hazai lemezeit összegyűjtő cikkem mellett a másik hagyomány, hogy a szerintem legemlékezetesebb koncerteket is sorra veszem. Ezúttal is volt miből válogatni: közel kétszáz bulin vettem részt 2013-ban (engem is meglepett egyébként ez a szám így utólag visszanézve), amelyek persze váltakozó színvonalúak voltak, de ezzel együtt sincs könnyű dolgom, ha tíz darabot kell kiemelnem közülük. Ismét többszörös szorzóval esett latba a valamilyen szempontból különleges jelleg – ritkán látható külföldi fellépő, születésnapi koncert stb. –, a közönség által hozzáadott érték, illetve az a nehezen körülírható szempont, amit „ott és akkor” hangulatnak szoktam nevezni. Ezt követően pedig szintén szokásosan előveszek 5-5 interjút és más témájú saját cikket az elmúlt évből, amit utólag visszatekintve is érdemesnek tartok még egyszer felidézni.

Koncertek

Csaszi 30 fesztivál – Szabad az Á, január 16.

Császári Gergely, azaz Csaszi harmincadik születésnapja alkalmából szervezett magának bulit az azóta sajnos már bezárt Szabad az Á-ban. De nem csak afféle konszolidált koccintást: az est folyamán fellépő összesen tizenegy formációból nem kevesebb, mint ötben ő maga is színpadra állt. A 25-30 perces blokkok közül a legemlékezetesebb kétségkívül az eredeti Csá, Misi! összeállása volt, aminek legelső felállásában még a Yellow Spots-os Schleki dobolt, és ilyen összetételben majdnem egy évtizede nem játszottak együtt a tagok. A népes közönség láthatta még az ünnepeltet ezen kívül a Kiende, a fő zenekarának számító Magyar Császári Pillanatművek, a Kákettők, illetve a Csá, Misiből lett, de az utóbbi időben szintén alig koncertező Extra Paganza keretein belül is. Ezekkel váltásban pedig baráti együttesek (Gyík zenekar, Vodku fiai, Pluto, Louisiana Double stb.) engedélyeztek neki némi pihenőt. A belépő mellé járó welcome drink pálinka már csak a hab volt a tortán. Nagyon remélem, hogy ha ilyen monumentális fesztivál nem is, Csá, Misi! vagy Extra Paganza koncert lesz még valamikor a közeljövőben, hiszen a repertoárjukon szereplő – részben megegyező – dalok vannak olyan jók, hogy élőben is rendszeresen elhangozhassanak.

Ismét eltelt egy év, mindenhol zajlik az idei legjobbak listába szedése, amiből immár negyedik alkalommal én is kiveszem a részem. Továbbra is megmaradok a magyar előadóknál, idén viszont a szokásosnál is erősebb volt a mezőny ezen a téren. Többek között ezért döntöttem úgy, hogy most először a top 10 albumon túl öt dalt is beveszek a felsorolásba olyan zenekaroktól, amelyeknek vagy nem jelent meg nagylemezük 2013-ban, vagy nem fért fel a listára, de egy szám kiemelkedik róla. Egy kivétellel mindenhol linkeltem meghallgathatóságot, illetve ahol volt, ott a kapcsolódó cikkeimet.

Colombre Band – Húsevő

A győri Colombre Band 2012 elején váltott akusztikusról teljes zenekaros megszólalásra, második lemezük anyagát már ebben a felállásban rögzítették. A csapatnak nagyon jót tett a fordulat, bár azelőtt is minden tóvábbi nélkül meg tudták táncoltatni közönségüket, igazi közegük vitán felül a torzított gitáros, zúzós rockzene. A Húsevő címéhez méltóan igazi harapós lemez lett, többségében sodró lendületű dalokkal, de akad azért két lassabb, meghittebb szerzemény (Istennel beszélő és Meglopott tolvaj) is. A címadó szám mellett – amihez egyébként rendkívül szellemes klip is készült – a Valaki neked is jár, a már tavaly bemutatott Kapuzárási piknik / 7.14, illetve az Unalmas történet is bármelyik rádióban megállná a helyét. Külön kedvencem a Jó nap az élethez, ahol végre a többnyire csak vokalistaként szereplő Csordás Veronika is szólóénekesi szerephez jut – ilyenből többet is szívesen hallgatnék, remekül kiegészítik egymást az amúgy szintén remek hangi adottságokkal bíró Váray Lászlóval. (Bővebben a dalokról + lejátszó itt, interjú itt.)

Bő három évvel a 2010-es Kell ez e levegő után készült el második nagylemezével a Wakachuka zenekar. A győri székhelyű csapat soraiban azóta több tagcsere is történt, a dalokban eddig markáns szerepet betöltő szaxofont trombita váltotta fel. A tizenegy új dalt tartalmazó, többnyire swinges, néhol hiphopos lüktetésű, de a torzított gitárokat sem nélkülöző albumot az alábbiakban lehet először végighallgatni, Szilágyi Balázs frontember kommentárjainak kíséretében. A megjelenés utáni első koncert is az ő akusztikus szólóestje lesz Győrben, december 30-án.

Hosszú kihagyás után jelentkezett új lemezzel Török-Zselenszky Tamás, az Eleven Hold egykori frontembere, aki az utóbbi időben egy szál gitáros estjeivel koncertezik országszerte. Budapesten régóta stabil és összetartó törzsközönséggel rendelkezik, de immár a vidéki helyszíneken is jellemzőek a visszatérő arcok. A Konstans című album megjelenésének apropóján arról is kérdeztem, láthatjuk-e még zenekarral fellépni, illetve mennyire találta meg a helyét Sopronban, ahová nagyjából egy éve költözött a fővárosból.

Szinte napra pontosan három évvel a 2010-es Egyszer volt után készült el második lemezével a KontrolAltR – vagy ahogy az utóbbi időben írják a nevüket, Kontrolalter – zenekar. Időközben hosszabb kényszerpihenőre is vonultak, de néhány tagcserét követően végre stabilizálódott a felállásuk, és újult erővel folytathatták a közös munkát. A tíz új dalt tartalmazó album az alábbiakban hallgatható meg elsőként, Nemes Attila énekes (és immár basszusgitáros) kommentárjaival, egy hétig pedig ingyenesen le is lehet tölteni a csapat honlapjáról. A lemezbemutató koncert november 28-án lesz a Mika Tivadar Mulatóban.

Az „egyszemélyes zenekar” műfajának első számú hazai képviselője, Petruska Andris utoljára fél éve szerepelt itt a blogon egy interjúval. Akkor szólókarrierjének harmadik évfordulója adta az apropót, tavasztól őszig ennek jegyében koncertezte végig a klubokat és fesztiválokat. Szeptember végén aztán ideiglenes pihenőre vonult, azóta a színpadok helyett az alkotásnak, illetve regenerálódásnak szenteli idejét. Hogy addig se legyen teljes csend körülötte, facebook-oldalán az elmúlt hetekben tematikus múltidézésbe kezdett, sorra véve pályafutásának eddigi főbb állomásait. Ennek lezárásaként egy új dalokat tartalmazó EP-t is összehozott, ami az alábbiakban hallgatható meg elsőként, némi háttérinfó társaságában.

Liszt Ferenc: Mazeppa, LW G7, S 100
Wolgang Amadeus Mozart: C-dúr (Lützow) zongoraverseny, K.246
Felix Mendelssohn-Bartholdy: 5. (D-dúr, Reformáció) szimfónia, op. 107
Karmester: Takács-Nagy Gábor
Zongora: Mihail Pletnyov

Veress Sándor: Threnos (in memoriam Béla Bartók)
Mozart: Schon lacht der holde Frühling, K. 580
Mozart: B-dúr zongoraverseny, K. 456
Brahms-Schönberg: g-moll zongoranégyes - zenekari átirat

Anna Lucia Richter - ének
Várjon Dénes - zongora
Karmester: Fischer Iván

A koncerten elsőként elhangzó zenemű Veress Sándor Threnos (In memoriam Béla Bartók) című kompozíciója volt. Veress Bartók és Kodály mellett a XX. századi magyar zene egyik legjelentősebb mestere. E műve, mint arra címe is utal, Bartók Béla halálára írt gyászzene. Sajnos eddig nem ismertem Veress alkotását, de abban biztos vagyok, hogy magas színvonalon szólalt meg ez a megrendítő erejű mű. Az alapvetően hagyományos felépítésű Threnos lehetővé tette a zenekar számára a szép hangzást, mely amúgy is a Fesztiválzenekar egyik legfontosabb jellemzője. Ugyanakkor a Bartók zenéjére való utalás megengedte a néha nyers megszólalást is. Összességében tehát kifejezetten pozitív élmény volt hallani ezt a Veress kompozíciót, és örömteli volt a színvonalas interpretáció.

Novemberben jelent meg egyik kedven hazai zenekarom, a Colombre Band második albuma, amelyet itt lehetett először meghallgatni. A címadó dalhoz azóta klipet is forgatott a csapat, rövidesen pedig lemezbemutató turnéra indulnak, hogy országszerte minél több helyszínen népszerűsítsék a Húsevőt. Váray László frontembert ebből az apropóból az akusztikus és a hangos felállás közötti ingadozásuk okairól, a győri bázis előnyeiről és hátrányairól, illetve saját, nemrégiben beindított szólóestjeiről is kérdeztem.

Nem sok zenekar mondhatja el magáról, hogy egy éven belül két országos tehetségkutatót is megnyert, ráadásul az elsőt megalakulása után alig pár hónappal. A kecskeméti-budapesti Run Over Dogs csapatával pont ez történt: tavaly az R33 versenyén, idén pedig az A38 által rendezett Talentométeren szerezték meg az első helyet. Előbbi győzelemnek hála elkészíthették bemutatkozó nagylemezüket, amely néhány héttel ezelőtt jelent meg. Ezzel párhuzamosan első klipjük is megjelent, méghozzá a Németh Jucival közös Our Love című dalra. Mindezek apropóján Czeglédi Szabolcs frontembert és Gál Máté basszusgitárost kérdeztem.

A Tai Chi Teacher zenekart rendszeresen az egyik legkülönlegesebb hazai formációként szoktam bemutatni, akik évente jelentkeznek újabb és újabb tematikus albumokkal. A tavalyi Lennonádé és a 2011-es NeszeZen után a következő állomás a Birkaember, amiről januárban pár dalt már megelőlegezett a szintén itt debütált Mappa klubos koncertfelvétel. Most pedig elkészült az egész lemez, az újak mellett néhány átértelmezett régi szerzeménnyel, szokásosan többrétegű mondanivalóval. Meghallgatni itt lentebb lehet először, a korábbiakhoz hasonlóan Huszti Gergely frontember kommentárjainak kíséretében.

Harmincadik születésnapját ünnepli a napokban a Pál Utcai Fiúk zenekar. A szigetszentmiklósi garázsból indult csapat a ’90-es évek elején az ország legnépszerűbb együttesei közé emelkedett, majd visszavettek a tempóból, de ma is rendkívül lelkes közönség jár a koncertjeikre. Az évforduló apropóján Leskovics „Lecsó” Gábor frontembert az augusztus 30-i Budapest Parkos buli mellett a múltról és a remélhetőleg hamarosan elkészülő új lemezről is kérdeztem. Szóba kerül emellett, miért nem vesz részt az utóbbi időben a szövegírásban, illetve hogy bírja az állandó turnézással járó pörgést.

Befejeződött a 21. Sziget Fesztivál, ami a végig jó időjárás ellenére látogatórekordot nem, egy csomó más ujdonságot viszont hozott. Minden évben bőven akadnak fanyalgók a fellépő zenekarok miatt, ám ezúttal maguk a szervezők is elismerték, hogy nem a legerősebb felhozatal jött össze. Ha már így alakult, igyekeztek más fronton kompenzálni, ami a nem zenei programok és látványelemek irányába való még nagyobb eltolódást jelentette. Két éve is írtam már arról, hogy mennyi mindent lehet csinálni a Szigeten a koncerteken túl, idén pedig ez hatványozottan igaz volt. Három kint töltött nap során igyekeztem minél inkább felmérni a lehetőségeket, jöjjön most erről egy összefoglaló.

A Kispál és a Borz 2010-es búcsúkoncertjéről írott cikkemet annak idején úgy fejeztem be, fogadni mernék rá, hogy jövőre a Quimby 20 éves születésnapi bulijára kerül majd sor a Sziget nagyszínpadán. Bár ez akkor nem történt meg – a két évtizedes jubileumot a Papp László Sportarénában ünnepelték –, alig két évvel később teljesült a jóslatom. Igaz, most konkrét apropó nélkül, de egy vendégfellépőkkel tűzdelt egész napos fesztivál keretében mutathatta meg Kiss Tibor és csapata, hogy joggal tartják őket számon a legfontosabb hazai rockzenekarok között.